Horgaszat.hu

Tapasztalatok, adatok és útmutatások a folyami és tavi horgászathoz IRTA:SCHREINER FERENC - m. kir. honvédszázados.
A Tiszavidéki Alfödi Halász Szövetség társelnökeSZEGED 1922 Hábent sua fátá libelli. Ennek a kis könyvnek meg kellett születnie, mer szükség volt rá, mert hiányzott már régóta irodalmunkban. Sokan várták már ezt a könyvet, sõt sokan követelték is, szerzõje mintegy ennek az óhajnak tett eleget, amikor megírta. Nem mestersége az írás, legalább eddig nem volt az, a toll helyett egész más fegyvert forgatott, de hiszen ez a fegyvercsere nem olyan ritka dolog, kivált a magyar irodalomban és különösen mostanában. A trianon béke sok fegyvert kiütött a magyar kezekbõl, de a kultura fegyvereit mégis csak meghagyta. Mit mondjak errõl a kis könyvrõl, - én aki nem vagyok szakértõ abban a mesterségben (vagy talán inkább mûvészetben), amelyrõl szól, amelyhez tanácsokat ad, lelkesen és alaposan, sok szeretettel és nagy körültekintéssel? Én nyugodt lélekkel bízom sorsára: Mindenki örömmel és tanulsággal fogja elolvasni, akinek szól, aki már várta, akit érdekel. És ilyenek sokan vannak és mindig többen lesznek mostanában. Hozzám különösen az beszél e könyvbõl, amely a költõt is megfogja: a természet mély és belsõ szerelme és a magyar víz iránt való rajongó vonzódás. A szerzõ jól ismeri minden csinját-binját annak, amirõl beszél és mert szeretni is azt, az olvasónak is kedvet ád hozzá. Mivel pedig az elõszó legnagyobb érdeme az, ha rövid, ezennel átadom a szót a szerzõnek, aki magáért is meg tud felelni és én nem is akartam egyebet, csak bemutattam õt az írás mûhelyében. Most már a saját erejébõl is megtalálja az utat a közönségéhez.
Juhász Gyula Mikor egy kedvesünket elveszítettünk, a könnyek apadtával megkönnyebbülve magunk elé idézzük ujra meg ujra annak minden mozdulatát, csecsebecséit, látjuk, amint tesz-vesz, halljuk, amint beszél, ujból átéljük az ismert vel etörténteket, velevagyunk lélekben, képzeletben, álomban pedig tökéletesen, míg a föltámadás utáni viszontlátás reményében végre vigasztalódunk .
A kedves természet, az én önzetlen, õszinte, jókedvû pajtásom eltûnt. Soká bánkódom, könnyezem utána, minduntalan napsugaras ölén vagyok, hallom a zefírhúrjain szálló, andalító, langyos dalát, emlékszem és érzem indokolt haragját s nem tudom feledni mindennapi ébredése és elszunnyadása utánozhatatlan tündéri toilettjeit, felejthetetlenül imádom s visszavárom … Vissza is jön, hadd pihenjen csak. Féltem az álmát. Itt fekszik már elõttem puszta fehér ágyán. Fenséges így elnyujtózkodva, fáradtan is. Érzem a pihegését s most már nyugodtabban nézek megszakított barátságunk emlékei közé, vigasztalódom, fölmelegszem a viszontlálás reményében, tudatában. Emlékeimet mások elõtt sem titkolom tovább, mert tudom, hogy sokan szívesen elkísérnek szunnyadó jó pajtásom birodalmának bûntelen, verõfényes utam, a vadvirágos, nótás rónákon át a csacsogó vizek partjaihoz, hol életem legigazibb meggyõzõdéseit, legszebb jeleneteit szereztem jóbarátommal, a természettel keresett ezen randevúimon. Talán a visszavárt kedvesre való szüntelen emlékezés, talán a mindennapi barátok, ismerõsök biztatása, kik kíváncsiságból, vagy szívbõl érdeklõdnek fölfedezett magányom után, talán egyik-másik természetbarát kérése, majd kívánsága indított könnyen azon elhatározásra, hogy fenhangon beszéljek s elmondjam, mit keresek én szüntelen a vizek kertjén s hogy megértessem, mi késztethet sok intelligens embert arra, hogy a természet nagy színpada és kórusa elõtt napokat, éjjeleket némán töltsön, - hogy a horgászatot, mint a legegészségesebb, legszebb és leghasznosabb sportok egyikét ismertessem.
Könyvemnek célja, hogy ezt a sportot, mely ma már az élvezet mellett kenyérkereset is, általánosságban, legegyszerûbb eszközeivel bemutassam, nyugodtan feltételezve azt, hogy aki ezen kis könyv után nyúl, tisztában van már azon elemekkel, melyeknek fejtegetése az érdeklõdõk nagyobb része elõtt felesleges és feltétlenül unalmas is volna. A bazárokban megfizethetetlen összegeken kapható különbözõ kerekes vagy nem kerekes horgász-botok helyett a természetadta nyeleket veszem, nem kell érte fizetni és esetenként jobban, egyébként épp úgy megfelelnek. A méregdrága selyemfonál helyetí a mindig bevált összefont kendert választom, a horgokra kijelentem, hogy ezeknek kifogástalan acélhorgoknak kell lenniök, míg a díszesen faragott ólomsulyok helyébe a helyszínen található kõdarabbal is megelégszem, sõt ez még természetesebb is amannál. Amennyire felesleges hangoztatni a to vábbiakban leírtak nem szabályszerûségét, annyira imperative, “ex offó” mondom: szerszámunk minél kevésbé idegen a hal birodalmában, annál szerencsésebb lesz. Ismertetésem kizárólagos forrása a tapaszlalat s midhogy, fermészetünk, hogy mindenben a tökéletesebbhez közeledünk s hogy kevés helyett sok, kicsi helyett nagy legyen birtokunk, nem tartom szükségesnek a vízközti, „tutajos horoggal", azon gyermek-szerszámmal való hosszabb foglalkozást, ehelyett inkább a horgászat tökéletesebb formáját, a „fenekes-horgászatot" ismertetem részletesebben, s nemhallgatva el azt sem, hogy leírásom színterét fõként a Duna, különösen a Tisza vize mossa s, hogy a könyvemben használt szakkifejezések ugyancsak a két õsmagyar folyó menti lakosok tõröl-metszeti kitételei. Az egyes fejezetekhez, önkénte¬lenül adott egyszerû keretet pedig ne vegye az olvasó zokon, ne minõsítse talán szószátyárkodásnak, ne írja a szakszerûség rovására, hogy ez sportunkkal, szórakozásunkkal vele jár, megtanulja majd a természet nyugtató ölén, ahol óráról-órára újabb és újabb olyan képet és jelenségeket fog fel, melyek örökké felejthetetlenek lesznek számára s amelyek kizárólagos kedvéért is érdemesnek fogja késõbb találni a hétköznapi végesbõl az ünnepi végtelenbe való ezen gyönyörû kirándulást.
Szerda délután, decemberben, álmodozva, bizonyos áhítattal nézem a gondtalanul, szerényen, de mégis méltósággal aláereszkedõ hópelyheket. Akármilyen rideg, fázós az idei tél, bármennyire borzadtunk elõre tõle, mégis olyan jól esik most látni. Talán azért is jön oly tartózkodás nélkül, mert tudja, hogy mindenek dacára szívesen látott vendége a hangulatnak, no meg mert tudja, hogy ma joga é s kötelessége van nálunk, a hétköznapiaknál. Vele együtt jön a szép közelmult Mikulása, ez a kedves, havas öreg ember, jól esik képzeletben hóembert faragni, kellemesen megkapó a valamikor hátborzongató Luca napjára és tartozékaira való visszapillantás s csakhamar elõttem állnak a „bethlemes gyerekek" - hallom a „csorda-pásztorokat" s úgy örülök a karácsonyfának. Talán sohasem volt ilyen frappáns a havas december, mint az idén. Ugy látszik, nagyon ráérek, hogy egész a szentimentálizmusig megfogott az a kép, amit máskor, bár mindig örömmel, de mégis bizonyos közönnyel üdvözöltem s hamarosan napirendre is térjem felette.
Minél melegebben kalandozok azonban az elmult idõk gyönyörû történetei között, annál jobban fázom a jelentõl, - nem jön nekem már Mikulás, nem cse nget a Jézuska, legföljebb meglophatom pillanatra majd a kedves gyermek boldogságát anélkül, hogy elvennék tõle valamit, ez is elég lesz, hagyjuk a múltat. . . Visszaballagva oda, honnét kiindultam, elõre nézek és váratlanul ujból megcsillan a kedv s most már nem bánnám, ha a jégvirágok eltüntek volna, hogy legközelebb szebb vázában kacérkodjanak s helyettük itt volna a tavasz virága, majd a „Tiszavirág", hogy a Boszorkánysziget körül eldobhatnék egy-két horgot, hogy gyermekkori örömeim hatványozott érzetében már április elején megfogjam az elsõ harcsát, mely az idén igazán gyorsan búcsúzott el- a viszontlátásra. Szenvedélyes halász vagyok. Azt mondhatom, mióta megtudtam, vagy észrevettem, hogy nem a Jézuska, hanem az öreg hajdú állítja be a szalonba a karácsonyfát, azóta egyedüli örömem az volt, ha horgomra az évek, súly és komolyság nõttével arányban, mind nagyobb és nagyobb halacska akadt. Hagyjunk fel tehát a karácsonyi reflexiókkal, - kés villa, olló, nem gyerek kezébe való - s épp annyira nem való ma a “világháború szerencsétlenének” bárgyún, talán nevetségesen, akár szánalmasan érthetetlenül soká a karácsonyfa körül õgyelegni,- dobjuk félre Trianonnal szemben daccal, önérzettel az érzelgést, az apáthiát, menjünk horgászni s jöjjön velem, akinek kedve és türelme van.
Emlitettem, hogy kis gyermekkorom óta halászok, de régi vadász is vagyok. Azok számára, kik gyakran mosolyogva, talán szánakozva, de legalább is érthetetlenül néznek a regatták, tutajok vagy mólók körül ránk, a „picézõkre" - s itt-ott „kupi, de nem kapja" stb. szellemeskedéseikkel még közelebb is jönnek, - ismétlem, ezek számára analogice mondhatom, hogy hasonlithatlanul nagyobb élvezetet találok a horgászatban, mint a vadászatban. Nem akarom itt lélektanilag a szenvedélyt analizálni, csak azzal támogatom s általánosíthatom elõbbi kijelentésemet, sok vadász méltatlankodására bizonyára, hogy a vadászatnál, - nem az afrikai vadászokról beszélek, - nyulat, foglyot, esetleg fácánt s talán õzet lõhetek, s mindig látom, mi ugrik vagy száll, - a halászatnál, hol sokszor a puskásénál fokozottabb technika szükséges, hogy eredmény legyen, sose tudom, ma mit fogok s ez a megkülönböztetõen izgató. Pl. csak a Tisza szegedi szakaszán körülbelül huszonegyféle halra leshet a horgász. Leshet. Ezt a szót aláhúzom, hangsúlyozom s bár nem az a célom, hogy a „picézõket" lesajnálni akaró zsúrfiúk stb. elõtt védõbeszédet rögtönözzek számukra, minthogy azonban nevezettek e ponton szeretnének belénk kötni, hát tudják meg, hogy épp ebben a „lesésben" van a horgászatnak minden cukra vagy essentiája. Fogadni mernék, ha a mosolygók közül bármelyik próbája sikerülne, - egy jó néhány kilós pontyot, harcsát vagy márnát dobna ki a partra - másnap már hem az – “ohneassra" vagy a „kilencre " gusztálna, hanem a tegnapi harcsa öregapját várná türelemmel, ha falán nem is eredménytelenül, de bizonyára tisztább tüdõvel, nyugodtabb lelkiismerettel és idegzettel s a pénztárcája sem venne fel nap-nap után más formát vagy arcot, a „csöndes" vagy „makec" gazdájáéhoz hûen alkalmazkodva. Hogy mennyi fizikai, fiziológiai és etikai tõkét biztosít a tökéletes felé való haladáson ez a sport, nem tárgyalom. Csak annyit, hogy amelyik gyerek ezzel kezdte mulatságát, szórakozását, az nem ismeri késõbb sem a szanatóriumot, sem a fogházat, az a kevéssel is jobban beéri és mégis meg elégedett, annak van önérzete, önbizalma, az testben-lélekben erõs s a bizonytalan jövõt illetõleg is remél, az önfegyelmezettsége folytán késõbb a sorssal szemben tûrni, a viszonyoknak engedelmeskedni, de parancsolni is tud. A „nulla regula sine exceptione”` csak mellettem beszél. Aki ezen sportnak híve, emellett más sportot is ûzhet, magam is azt teszem, sõt itt-ott kaláberre, foxtrottra, kávéházra - nem is szólva a zsúrokról - is jut idõ, különösen a késõ õszi és téli estéken. Nekem a felsoroltak legtöbbje ma nem kellene s épp úgy egynek sem az igazi horgászok közül, mert mi úgy vagyunk ezzel, mint a gourmand az õ cigarettájával, - megszoktuk az egyptomit, egyenlõre kifogyott, nincs - nem rontjuk a szánk ízét a drámával, inkább várunk s ha hiába várnánk, a múlt jóra való visszaemlékezés még mindig többet ér, mini a jelen rossz, vagy a semmi.
Horgásztam a Balatonon, - itt kezdtem - a Sión, a Dunán, a Tiszán, a Maroson, a Kõrösön, a Drínán, a Dnyeszteren, Prúton, stb., stb. a Séden, kanálisokban, halaslavakban és pocsolyákban, mert ha arról van szó, hogy hol halászhatok, itt már nem vagyok gourmand, a fõ, hogy legyen hol. A szenvedélyes dohányossal hasonlítom most össze magam, aki cigaretta, szivar híján iszalagot szí, vagy falevelet pödör. Jegyzetemet, nem a halász-analfabétáknak szántam, bár - gondolom - õk is tiszta képet alkothatnak maguknak e sport körül, ha elolvassák soraimat, épp azért nagyjából a legszükségesebbeket körvonalazom s inkább csak a horgászat mulatságaira térek ki. Aszerint, hogy milyen vízben halászunk, van - tengeri, tavi és folyami horgászat, mely utóbbinak egyik speciálitása a helyi patakok pisztrángolása. Mielõtt ezek különbözõ technikáját, módját ismertetném, meg kell mondanom, hogy mivel horgászunk, mert nem szeretnék a „zöld disznóról mesét mondó" lenni. Következõ leivásomban a kezdõk elõtt szokatlan szakkifejezéseket könyvem végén majd halász-szótár alatt részletesen ismertetem. Mi, sporthorgászok tehát horoggal fogjuk a halat.
Milyen az a horog? Amilyen az 1. és 2. ábra mutatja, különbözõ nagyságban (nullás, egy nullás, két nullás stb.) fémbõl, acélból, kovácsolt vasból, esetleg drótból készül. Formája az ábrában feltüntetettõl itt-ott lényegtelenül különbözhet is a görbület és a szár hosszát illetõleg. A követelmény egy jó horogtól, hogy ne törjön, de kinyújtható sem Iegyen, természetes, hogy a horog hegye mindig étes legyen. legjobbak az amerikai, angol és norvég horgok, de kitûnõ magyar specialitás az a fajta is, amelyiket a duna-tiszamente „kishalászok" maguk kovácsolnak saját hasznáiatukra s amelybõl babonájuk miatt ritkán juttatnak másnak. A horog a teremtés koronájának legtökéletesebb rafinériája, mellyel prédát szerez magának: Talán épp azért a legtökéletesebb, mert legegyszerûbb is, a mintát a természet adta, csinálta neki, melyen évszázadokon át nem is változtatott semmit. Az õshalász tüskével, tövissel fogta a halat s ma, a technika delén, ugyancsak fémtüskével halászunk.
Egyszerûsége miatt lelgyen elég általánosságban ennyi is róla, ugy gondolom, nem esem azért a „vakparádé" definíciójának gyanújába.
A horognak három részét ismerjük: A szárát (A), a fejét (B) s a szakállát (C).
(3. ábra.) A szárhoz kötjük a zsineget, melyrõl késõbb beszélek - a fejére húzzuk a csalétket, a férget, késõbb tárgyalom a szakát: a csalétket megrögzíti s a halat is ez fogja meg. Mielõtt a horog használatára térnénk, szereljük fel azt, hogy használhassuk, hogy végre a türelmetlen kezdõkkel odaérjünk a célhoz s tudással, türelemmel és a mindenhez szükséges szerencsével az eredményhez is. A fölszerelt horog között megkülönböztetünk: 1. tutajos, 2. fenekes-tutajos (bedobós, vagy nagy ólmos), 3 fenékzsinóros, 4. eresztõzsinóros horgokat, 5. a csapóhorgot, aszerint nagyjából, hogy a horog a „víz között" vagy a fenéken kínálja magát áldozatának.
A gyermek s a kezdõ sporthorgász tutajos horoggal szórakozik (picéz), õk csak kis keszegre, sügérre, durbincsra mennek s nem egyszer jobban bevál nekik az ártatlan idõtöltés, mint az öreg professzionistának. Véletlenül szemtanuja voltam egy-két esetnek, különösen a szezón elején, május- júniusban, mikor a hal rendszertelenül jár. A kis horgász otthonról elcsent, gombostûbõl készített, primitív horgát véletlenül talált erõsebb zsinegre erõsítve, közvetlen a part közelében keresvén a kócos durbincsot, 1 -2 kilós harcsát, vagy pontyot húzott ki, rémületére, késõbb határtalan örömére.
A fenekes horgok különbözõ formájával már a gyakorlottabb sport-horgászok dolgoznak, gyakran nem is sejtett nagy eredménnyel.
1. Tutajos horog (pice). (Lásd 4. ábra.) Részei : a bot, vagy nyél (a), a pár méter hosszú zsineg a tutajjal, vagy buktatóval (b), a zsineg végén a jól megerõsített horog s e fölött kb. egy arasztnyira fixirozott borsó nagyságú súly, ólom (d,e). A horgászat ezen legegyszerûbb eszkö¬zével állóvízben, vagy a folyóvíz sekélyebb, nyugodtabb helyein, parton szórakozhatunk, - s ha lúd, legyen kövér - készítsük el ezt is kifogástalanul, nehogy késõbb szánjuk-bánjuk felületességünket, - amikor egy gyenge alkotmányra nagy zsákmány akadtán, szószoros értelemben a kezünkben pusztán maradt bottal ülhetjük az elszakadt zsineg, vagy eltört horog útján elszabadult, elvesztett potyka nyomát, mely sokszor még vissza is nevet a matadorra, nagyot ütvén visszanyert szabadsága érzetében - víz tükrében sopánkodó, kis elõvigyázatlan szomorú arcába. Ilyen esetet is többet láttam és megsajnáltam már. A bot, nyél legyen könnyû, de erõs, mert a „tutajosnak" ez a kormányzója. Tengeri nád, fenyõbõl kivágott nyél, mogyorófavesszõ stb. 1.5-4 méter hosszú. A legjobb zsineg a több szálból font selyemzsinór, ruganyos, erõs, ennek híján a kalácsformában sodort kenderzsinór. A drága selyemhernyóbelet nem ajánlom, rövid használat után sokat veszít erejébõl, rugalmasságából, késõbb idõelõlt szakad. A bazárokban készen kapható horogzsineg mutatós, de célt nem szolgáló, menjünk azért a köteleshez s szerezzük be ott szükségleteinket.
A lenzsinór vetekedik a kenderzsinórral, vannak ez utébbinak is hívei, kik – azon gondolalukkal, hogy a hala kender jellemzõ szagával szemben idegenkedik - a len zsinórt a kender elé helyezik. A tutaj, vagy buktató parafából, fából vagy esetleg nádból készült jelzõkészüléke úszója a tutajos horognak, formája nem fontos, legtöbbnyire tojásdad, elipszis, alma, körte alakú, festeni szokták, hogy szembeötlõbb legyen. Indokolatlan itt is a luxus, jól megteszi egy boros, vagy sörös üveg parafadugója is, melyet keresztül fonva a zsineget belevezetjük s egy beledugott lúdtoll, vagy pálcika segítségével megrögzítjük, úgy hogy azután a víz mélységéhez mérten följebb, vagy lejjebb alkalmazhassuk. A tutaj alá, a horog fölé kb. egy arasztnyira jön a súly, a víz sodrához mérten e, kisebb, nagyobb, legtöbbnyire ólomdarab, megteszi azonban a helyszínen talált kövecske, vagy vas is. A zsineg végét dupla csattal (halászkötés) erõsítjük a horoghoz, melyrõl már azután csak a csalétek hiányzik. (5.) 2. A tutiajos, fenekes, bedobós, vagy nagy ólmos (6. ábra a.-cövek, b.-tutaj, c.-derék¬zsineg, d-e horgok batonyán, f.-súly) majdnem ugyanaz, mint a tutajos pice, azzal a különbséggel, hogy ez nagyobb súlyt igényel, melynek segítségével a horog közvetlen a meder fenekén fekszik. Aminthogy amilyen nagy a víz sodra, aszerint kisebb-nagyobb ólomdarabot alkalmazunk, külön darab zsinegen, a horog fölé úgy, hogy a súly legalább 8-10 cm.-rel a horog alatt feküdjék. A bot, nyél, itt már elveszítette fontosságát, elegendõ rövid (1 méter), erõs vesszõ, ez sem szükséges, legtöbbnyire a tutajos-fenekes zsinegét inkább a partra cövekeljük, vagy alkalmas természetes, mesterséges tárgyhoz kötjük (élõ fûzfa, hajótestek, tutajok, fürdõházak, csónak stb.). Minthogy ezen szerszámmal már „jó halat" keresünk, mély vízre iparkodunk, hová akár a partról, akár az említett tárgyak vala¬melyikérõl a zsineg végénél fogva horgunkat behajítjuk, gyakran csak fenékre eresztjük. A fenekes tutajos zsinege erõs s legalább 10-20 méter hosszú legyen, a hozzákötött súlytartó zsineg kb. egy jó araszt hosszú. Míg a tutajos picével - a tutaj a vízen nyugszik, a bedobósnál ajánlatos a tutajt szemünkhöz közel, a víz színe fölé emelni, hogy az elsõ jeladásra a zsineget megkaphassuk. A nagy hal ugyanis ritkán játszik prédájával, legtöbbnyire az elsõ kapott jel rögtöni felhasználásával meg is fogtuk már. Szokásos a tutaj helyett, vagy mellett még egy kis csengõt is a fõzsineg nálunk lévõ végéhez kölni. Ezt inkább a hívatásósak alkalmazzák. A sporthorgász legnagyobb passziója a kapáspedzés, neki nincs szüksége a csengõre, elég csengõ az õ érdeklõdése, mellyel a tutaj vagy zsineg minden legkisebb mozgását élvezettel, figyelemmel kíséri. Sokszor haltjuk, de magunk is mondjuk: „Nem fogtam semmit, de volt egypár szép kapásom". Ebbõl is kivehetõ, hogy a szorgalmas, pláne szenvedélyes halásznál ez is elég, ha már halat neem vihet haza. Megjegyzem, hogy a fenekes tutajosra két, esetleg több horgot is fölszerelhetünk, a halnak különbözõ járására számítva, úgy, hogy egyik a másik fölött másfél arasztnyira, a fõzsineghez kötött erõs, de annál valamivel vékonyabb, kb. 20-25 cm. hosszú zsinegen (batonyán) lógjon. A tapasztalat szerint egy tutajos-fenekesre elég két horog. Több horog alkalmazása akadály a bedobásra, kihúzásra egyaránt, a fenéken lévõ, esetleg még az e fölött lógó horog eredménnyel fog,- a följebb levõk csak véletlen esetekben produkálnak.Az eddig ismertetett kétféle szerszám, különösen ha mindegyikbõl kettõt-kettõt szakértelemmel elkészítve egyidej ûleg alkalmaz a sport-horgász, elegendõ felszerelés számára, mellyel kis gyakorlattal és szerencsével jó pár kilót vihet fûzéren, vagy zsákjában haza.
3. Fenék-zsinóros horog (fenekes) gyönyörû mulatság és elképzelhetetlenül eredményes. Azt azonban már egy ember nehezen, vagy alig kezelheti s jó és sikeres alkalmazásához csónak is szükséges. A fenék-zsinóros (7. ábra) részei: a derékzsinór az elõ- és végsúly-zsinegekkel, a batonyákon függõ, derékzsinórokba fûzött, kötött horgok (125-150, vagy még több) és a hozzávaló két nagyobb és több kisebb súly. (a.-elõsúly-zsineg a kolomppal, b.-súly, c.-derékzsinór, d.- közbeesõ kis súly, e.-egyik horog, f.-végsúly.)A horgászatnak ez a módja már félve sorolható csak a sport-horgászat osztályába, mégis beszélek róla egyet-mást. Tudom és látom ugyanis, hogy a mindenben tökéletesedés után törekvõ, vágyó ember, kinek egyik külön, jeles faja a halász, megtanúlván a horgászat elemeit, észreveszi, hogy a kishalász, vagy az õ gyakorlottabb társa, szomszédja mit produkál fenekesével, már csak játéknak fogja tekinteni tutajosait, melyeket vagy teljesen skártol, vagy csak szórakozásból akar most már magával vinni, és felcseréli sport-horgász jegyét a „kis halász-jeggyel", fenekest készít,vagykészíttet s éjjel-nappal az 50 kilós harcsán álmodozik, higyjék el, esetenkint nem is hiába. A fenekes-zsinór elvetése csónakból történik. (8. ábra a.-elõsúly zsinór, b.-elõsúly, c.-derékzsinór, d.-horgok, e.-végsúly.) Ezt megelõzõleg a derékzzsinóron egymástól 1-1.5 méternyire araszos batonyákon függõ horgokat fölférgelés közben rendbe-sorba rakjuk a sima csónakfalon úgy, hogy a batonyás horgok a csónak oldaláról lefelé függjenek, ellátjuk a közbeesõ súlyokkal a zsineg elejét, melyen 8-10 méterig horog nincs, csak egy nagyobb súly (1 kiló), kicövekeljük, melynek végeztével e víz, ellen srégen fölfelé és befelé evezünk, közben a zsineg a horgokkal mintegy automatice, vagy igen kevés vezetéssel a mederbe jut, a 8 -10 méter horognélküli végzsinór súlyával együtt. Azután kincsûnket a szerenecsére bíva, más dolgunk után nézhetünk, vagy tutajozhatunk addig, míg a fenekesünk jelzõkészüléke (csengõ, vagy kolomp) örömmel a felszedésre nem szólít, vagy amíg elõbbinek híján a hal evése, járása szerint 1-2 óra elteltével azt fel nem szedhetjük. A fenékzsinóros fölszereléséhez tartozik még a szák (9. ábra). Jó, ha ezt a sporthorgászok is minden alkalommal maguknál tartják. E zen, hogy úgy mondjam, nyeles kis merítõhálóval vesszük csónakba, vagy magunkhoz a nagy halat, melyet nagy ellenálló erejénél fogva enélkül ki sem húzhatunk. A szák hiánya nem egyszer nagy veszteséget okozott a sport-horgásznak. Kishalászt el sem képzelhetünk enélküi. Talán nem sántít mindkét lábára analógiám, ha a horgász szákját a vadász vizslájával hasonlítom össze. Én jól érzem az összefüggést s valamint „eb a vadász kutya nélkül", a horgász sem több a szák nélkül. A fenékzsinórral való halászatnak nagy elõnye a tutajossal szemben professzionisták s „az idõ pénz" szempontjából, hogy a lerakás és felszedés közti lényeges idõ más foglalkozásra is fordítható. Elõnye továbbá a biztosabb s hasonlíthatatlanabbul nagyobb eredmény. Hátránya a vele járó nagy veszõdség, mely az elõkészületeket (sok féreg, csalétek beszerzése, kipakolás, fölférgelés stb.) és a csónak kezelését illeti. Mindezekhez járul a fenékzsinór gyakori elakadásával, elszakadozásával járó fáradság ügyes-bajos munka, mely annál feltûnõbben nehezen elviselhetõ, minél szenvedélyesebb a hor¬gász s minél soványabb a zsebe, lévén a mai trianoni idõkben 2-3 korona az ára egy szem jó horognak, melybõl esetleg az alakadás után egyet sem láthat viszont. A fáradság, veszteség dacára mégis csak jövedelmezõ, - nekem a legnagyobb muluatságom.
4. Eresztõ-zsinóros horog (úszó). A 10. ábra mutatja formáját és alkalmazá¬sát, (a.-súlyzsineg a kolomppal, b.-súly, c.-derékzsineg a batonyás horgokkal). Kizárólag folyóvízben és csak erõs folyás¬nál használhatjuk. A sport-horgászok közkedvelt szerszáma ez, eredményre vetekedik a zsinóros fenekessel.Fõrészei a fixírozó súlyzsinór a súllyal (kb. 10 méter) s az ehhez a súly fölé kötött derékzsinór a batonyákon függõ horgokkal. Az eresztõ zsinórra erõsített horgok száma már csak 15-50. Szükséges ehhez a villa (11. ábra), melyre szerszámunkat könnyebb és gyorsabb kezelhetés végett használat után, hogy össze ne gabalyodjék - fölszedjük. Igen mulatságos eszköze sportunknak, aránylag könnyen kezelhetõ szép eredménnyel.
Alkalmazása a következõ: A horgokat a fenekes-zsinóroshoz hasonlóan a regatta-, tutaj-, csónak- vagy fürdõtest végén fölférgelve sorba rakjuk, azután sorjában víznek eresztjük s a súllyal egyik végét majd a fenéken, másikat vízközt tartjuk. Bizonyos idû múlva a súlyt fülvesszük s ezzel együtt, jönnek sorban a horgok, itt-ott egy-egy áldozat erõszakos, vagy sokszor méltóságtaljes vezetést mellett (a halfajtól függõen), melyek ugyancsak a szák útjánán kerülnek a szákba, majd a háziasszony kése alá.
Éjjeli „csapda" a halnak. Alkalmazása áradás idején célravezetõ, más esetben véletlen a fogása. Fõrészei: egy körülbelül 1.5-2 méter hosszú, hajlékony, de igén nehezen törhetõ nyél, az ehhez erõsített pár méter hosszú zsineg a horoggal, mely elõtt közvetlen egy arasztnyira minden súly nélkül egy fadarabot - mondjuk tutajt alkalmazunk, hogy a horog a föltétlen élõ csalétekkel (kis hal, kis kacsa, nagyobb lótetû, vagy csík) a víz színéhez igen közel, vagy éppen a víz szinén fickándozzon. Sokan tutaj nélkül, úgy alkalmazzák és igen jól, ezen szerszámot, hogy a bot fixírozása után a zsineg vége a horoggal éppen a víz színét érje és a levegõ mozgására reagáló hajlékony nyéllel hol egy kicsit kijön, hol pár centiméterre a víz alá kerül, mely ténnyel az ólálkodó, leselkedõ „keresõ" hal figyelme jobban felhivatik a keringõre (12. ábra), jól mondom, hogy a keringõre, mert egy ilyen horogra került búcó vagy harcsa azután olyan kényszertáncot produkál a nyél hajlékonysága segélyével, mint a véletlenül horogra jutott szemérmes, kezdõ jogász, aki elsõ jurista-bálján egy fababával (rossz táncosnõ,) kerülvén kényszerbõl vagy udvariasságból a kolónba, nem tud, mert nem mer leköszönni s kénytelen addig össze-vissza forogni, a parketten, míg a végkimerülés határán valaki szánalomból, véletlenül, vagy különös érdekbõl meg nem szabadítja, ami után összmulattságul hazavitetheti magát. Egy fenti módon meginvitált harcsának is megváltás a hajnalban érkezõ halász szákja. A hal elõbbi kényszerhelyzetének javultával, megszûntével már talán a fogságot is szívesen viseli.
Tengeri, Tavi és folyami horgászat.
A tengeri halászatot nem ismerem. Elbeszélésekbõl, leírásokból tudom, hogy közte és a tavi horgászat között lényegében nincs különbség. Aki tehát a tavi horgászattal tisztában van, az ura szerszámának a tengeren is, legfeljebb egyik-másik, még addig nem látod zsákmánya be nem mutatkozhatván, okoz telki csendjében némi konfuziót, diszharmóniát, míg össze nem ismerkednek. Ezek elõrebocsájtásával a „tengerre magyar" jelszó feltétlen szem elõtt tartása mellett maradjunk egyelõre csak itthon, s beszélgessünk a tavi és folyami horgászatról összehasonlítás formájában. Tóban és folyóban ugyanis, hála Isten, Csonka-Magyarország kis területén is bõven válogathaiunk. A tavi horgászatot az állóvíz karaktere különbözteti meg a folyami horgászattól. Általában elmondhatjuk, amilyen csendes, szelíd, néma egy tó természete, - nem szólva most azon ritkább kivételekrõl, amikor idõközönkint ez is, mint a legbékésebb ember, kijön a türelembõl, - épp oly némán, csendben hozzáalkalmazkodva kell itt szolid, egyszerû, könnyû szerszámainkkal szórakoznunk, hogy eredménye legyen kirándulásunknak. A tavi horgászatnak fõeszköze tehát a könnyû tutajos horog, amelyet vízközt, vagy fenéken egyuránt alkalmazhatunk, - tapaszfalatból tudom, hogy a Balatonon, vagy egyéb halas tavakban próbára alkalmazott fenekeseim közel sem hozták meg azt az eredményt, amit tõlük gondoltam, vártam, ennek ellenében egy-egy könnyû tutajossal várakozáson felüli eredményeket értem el. Miért ? Nem mondhatok biztosat, de azt hiszem, helyesen gondolom e jelenség magyarázatát. Képzeljünk egy csendes családi házat, melyben évtizedeken, emberöltõkön át ugyanaz a familja lakik, mely a kert minden bokrát, a szobák mindem bútorát, csecsebecséjét apáról-fiúra végig ismeri, tudja. Egy ilyen házban minden idegent, minden legkisebb zajt, vagy bármi változást azonnal észrevesznek és legtöbbnyire idegenkedve futnak az alkalmatankodóktói. A csöndes víz, a tó lakói is így vannak otthonukkal. Az említeti szerszámok, „új bútorok" megjelentével különösnek, idegennek, félõsnek találják egyik vagy másik szobát, hova fordulójukban beérve ilyeneket találnak, félnek tõlük, elkerülik. A tutajos, buktajós horgok, melyek a méretei illetõleg aránytalanul igénytelenebbek az említett fenekeseknél, egyrészt már õsidõktõl fogva a tó megközelíhetõ részeinek mintegy tartozékai, nyári berendezési tárgyak úgy a tó „vendégszobáiban", a mólók, kikötõhidak, csónakpadok, mosópadok stb. körül, mint a nádas közti „pipázókban", másrészt kicsiségüknél és igénytelenségüknél fogva nem olyan feltünõk, hogy a halakat ösztönében, szándékában megváltoztatnák. A tó tehát egy magánház, melynek lakói évrõl-évre ugyanazok, sétáikat program szerint, ismert helyeken, körben végzik, szóval otthon vannak. Ezzel szemben a folyó lakói - eltekintve egy-egy öreg, megrögzött harcsától, mely vénségére már állandó helyet is biztosít magának - mint egy bérház jött-mentjei ma itt, holnap ott, rá sem hederítve a körülöttük szinte pillanatonkint változó panorámára, jönnek-mennek ösztönük után s a faj és tapasztalat eréjével küzködnek egymással, egymásért a kenyérkeresésben. Nekik mindegy, hogy mivel szervíroznak, a fõ, hogy falat legyen. Õk nem zsenírozzák magukas egymás, elõtt, õk nem válogatnak az eszközökben, idegenek a helyet és egymást illetõleg. Ezeknek jó a fenekes, keresztül-kasul a vízen, melynek lokalitásai úgyis nap-nap után más képet mutatnak az áradás, apadás, vagy egyéb természeti beavatkozásokra.Visszatérve az állóvizekre, a fenekes horgok itteni eredménytelen alkalmazásának oka lehet még az is, hogy a tó medre legtöbbnyire iszapos, sáros, süppedékes lévén, a horog a súly köveíkeziében elül, sehogy, vagy alig észrevehetõ, a hal nem találja meg a csalétket, csak a derékzsinór-masszát látja, amelytõl visszariad.
Összefoglalásul: Az állóvíz horga a könnyûtutajos, a folyóvizeké a fenekes s amennyire nem kecsegtetõ az eredmény ott a fenekessel, annyira céltalan a folyó medrén a jó halra a tulajos.
Csalétek az élet minden megnyilvánulása is, mely az embert, szabadakaratálól menten, jóra-rosszra, szerencsébe vagy szegénységbe viszi. Csalétek! Ismerkedjünk meg hát ezekkel a „vadállatokkal" is, melyek sok ambicióva indult horgász-társammal már eleve sarokba, vagy padlásra tetették a drága pénzen és drága idõvel megvásárolt, elkészûeit szerszámaikat. Szegény, dupla áldozatok! Csunya egytõl-egyig, az szent igaz, de nem is a szépség az õ értékük vagy céljuk. Amenynyire különböznek a gusztust illetõleg a milói Vénusztól, annyira megszokottak, sõt kedvesek lesznek a horgásznak abban a pillanatban, amint rendeltetésüket teljesítették egy-egy jó hal gyomrában vagy pofájában. Én már úgy vagyok a legtöbb horgászpajtásommal együtt ezen „vadállatokkal" szemben, hogy dimmenziójuk láttára nem is tudom megállni azon megjegyzés nélkül, „ejnye de gusztusos". Vele érzek tökéletesen munkámmal s fölférgelés közben akárhányszor, ha nevetségesen hangzik is, még a nyálam is úszik utána, „mert ez azután csakugyan jó és biztos falat lesz a várva-várt számára". Országunkban, vidékünkön legjobban használt, legkönnyebben beszerezhetõ csalétkek: a giliszta (kukac), a lótetû (tõbogár), a szöcske, a szitakötõ s mindenfajta légy. Ez utóbbiak csak tutajos picére valók, egyik sem nagy falat s a mély víz sodrával könynyen levehetõ. A Tisza és a Maros halainak mindene a kelész a késõbbi tiszavirág. Nincs az a hal, amelyik ne kapna ezen csemege után, mely ha aránylag kicsi is, ötöd-hatod magával egy horgon érdemes falatul szolgál egy öreg harcsának is. Ezek, s még a tavi csík volnának a csalétek leghasználatosabb univerzálisai. A ponty-potyka õsszel inkább gombócot eszik, a ragadozóknak (csuka, harcsa, bucókeszeg, süllõ, fogas) a kisebb-nagyobb hal, ugymint halélés, keszeg, baráthal, menyhal állandó, de nehezen megszerezhetõ kedvencei. Használják a sajtot, én sohase fogtam még vele. Pisztrángolásnál jó a mûlégy is és haltoltam már olyan esetet is, amikor egy cseresznyeszemmel 4 kilós márnát fogott a pajtás, nincsen kizárva azonban, hogy megbízhatósága dacára -halász-vadász módra csak nagyot akart mondani vele. Ez is lehet. A potykának menüjéhez írandó a nyers vagy fõtt tejeskukorica, szívesen rágja, ha más nincs, a vízi növények puha szárait s a kompok vagy sleppek körül elhullatott gabonaszemeken direkte legel. Ragadozók számára más csalétek szûkében vagy híján feltálal a horgász csirkebelet, faggyút, békát, sõt még egeret is s a tapasztalati tények bizonyítják, hogy a horgásznak nem kell szégyenkeznie a meghívottak kosara miatt, - a harcsa és csuka fenti menüre is jó vendégek. A fölférgelés módja különbözõ.
Lényeg az, hogy a csalétek a maga természetességében legyen a horgon, az állat élve, mozgolódva. De bármit alkalmazzunk is a szezon s a víz momentán természete szerint, a horog lehetõleg födött, de a fej, hegy föltétlen láthatatlan, betakart legyen. A gilisztát bokorra fûzzük a horgon, a lóbogarat kapucniján, hátán át húzzuk föl, a kis hal hátának egy harmadán jön csalétkül a horogra, itt már kell, hogy a horog hegye kibújjon, különösen ha jó halnaknak szántuk ezt - s mi egy erõs fogasnak vagy harcsának „egy kis" horog hegye. (13. és 14. ábra.) Ezen nem válogatósok számára nagyobb harcsa gondolt fészke körül tálalja fel egya csapó horgára a horgász a sárgaselymes kis kacsát, vagy csirkét, - fogott is vele már több 30 vagy 60 kilósat. A csalétek gondozása, megõrzése elsõ feltétel. Mindennap nem tölthetünk idõt ennek beszerzésével. Azért a több napra szedett gilisztát fadobozban, friss föld közé tegyük. A pléhdobozokban, napsütésen a szó szoros értelmében megfõ kincsünk. A lótetût szárazon, saját szemetében tartsuk, a kelész száraz homokban pár napig is élve marad, a kis csalétek-halnak létfeltétele természetesen a komótosabb hely és friss saját víz.
A horgászat szezonja és kedvezõ napszakok.
Június közepétõl március hó elejéig általában szabad a horgászat. A közbeesõ tilalmi idõ a hal ívásával indokolt.
A hal talán az egy csukát leszámítva, melyre téli hónapokban kis hallal, fõleg holt ágakban biztosra megyünk, csukázunk (15. ábra) - a víz teljes lehûltével (november), sok már jóval elõbb nem mutat mozgást, halásznyelven szólva : elül. A nagy hal fészkében hizlalja zsíros testén a csigákat és különbözõ parazitákal, a kisebb pedig csoportokba verõdve passzíve várja csintalan barátját, az intenzívebb napsugarat, melynek hátán azután a bukfencek egész sorozatát hányja gyerekes gondtalanságával, míg egy-egy ragadozó meg nem zavarja a korai kirándulást. Egy halálra üldözött szegény bújik még ez idõ alatt elõ nyári menedékhelyérõl, hogy a harcsától való félelmében étlen-szomjan eltöllöü hosszú idõt kipótolva telefalja magát. Ez a szegé ny szerencsétlen a menyhal, a harcsa delikátja. A hosszú pihenés és az ívással járó nagy energiaveszteség után a hal június végétõl kezdve újból megkezdi sétáját. Persze különösen eleinte hatványozott étvággyal kap minden után. Valószínû, hogy ezen idõre esik az említeti cseresznye sikere is. Elõ tehát a horgokkal minél ellõbb ! Hogy a nap melyik szaka legalkalmasabb a fogásra, azt a tapasztalat rég megállapította. Sajnos, mi sporthorgászok egyéb kötelezettségünk miatt legtöbbször csak gondolatban lehetünk horgaink mellett. A hivatásosak azonban annál inkább kihasználhatják a megfelelõ idõt. Reggel napkeltétõl délelõtt 10 óráig legjobban megy a munka. Délután 4 órától, amíg látunk, újból jól dolgozhatunk horgainkkal. A fenekesek éjjeli elhelyezése eredményes. A nagy ragadozó, tolvaj módjára, csendes éjszakán kerül leggyakrabban fogásra. Ezen idõszakban mûködik legjobtan a csapó is. Nehogy azt higyje azonban valaki, hogy a nappal egyéb szakában hiába ül horgai mellett. Szó sincs róla. Jó magam is fogtam már halat a nap minden órájában, sokszor bizony megelégedtem egynek-egynek a súlyával is. Különben is az említett idõ nem szabály.
Csak a jó megfigyelés, tapasztatai kínálja a kérdezõsködõnek. De szabály sincs kivétel nélkül.
Nagyobb tavaknál, vagy holt ágakban igen kedvezõ az eredmény a mólók, kikötõk, esetleg delták közelében (Sió-Balaton) süllõre, harcsára letenni a horgot, a nádas közt elbújva vagy csónakból a nád belsõ szélén gyönyörû pontyot és cigányhalat compót eredményez a néma kitartás a türelem, mely utóbbinak birtokáról ezen helyen vizsgázik a horgász ezer és ezer „oltott szúnyog" alkalmattan kérdései közepette, a nádlakók zöld asztala mellett, Ha kiállotta a próbát, még e napra kézbesített diplomájából, jól is lakhat. A keszeg minden faját, sügeret, durbincsot megtalálhatja a kishorgász a tó minden részén, a part közelében is. Folyóvizekben tutajossal a partnál keszeget, kisebb márnát, - harcsát, pontyot, áradás elsõ két 24 órájában minden fajtát és nagyot is foghat. A kecsege, tok-félek inkább kemény, agyagos mederben találhatók, sokszor egész családostul. A fenekeseket fenyõkrõl, fürdõtestekrõl, kikötött hajókról engedjük a vízbe. Akinek ideje, fizikuma vagy megfelelõ alkalmatossága van, igen jól teszi, ha elhagyva a vízmenti község, vagy város körletét, meszszebb megy, hol teljes csendet, esetleg tuskós, bokros, limányos helyet és jó mély vizet talál. Egészen bizonyos, nem hiába vitte üres zsákját. Hazafelé görnyedve bár, de még jobb kedvvel fogja cipelni. Bizt os helynek jelölhetõ meg a folyó medrében hosszú idõ óta fekvõ hajóroncsok, pilóták stb. környéke, hol minden esetben lesz eredmény, melyet azonban csak egy-két horgunk árán szerezhetünk meg. Megéri a reszkírozást. Általában a csend, a mély víz, sebesebb folyás (folyamkönyökök), betorkolások, csatornák beömlése, ásások stb. azok a helyek, melyek az eredményt elõre biztosítják, vagy legalább is fölényben vannak a könnyen talált egyéb helyekkel szemben. A kivételek itt is csak erõsíti a szabályt. A víz változásának befolyása a hal járására és a puttyogtatás.
Sokat vitatkoztak már e kérdés felett a horgászok, a pro-kontra vélemények ma is élnek s ki-ki oda csatlakozik, ahol tapasztalatait legjobban tudja érvényesíteni. Az tény, hogy a víz változása nagy befolyással van a hal mozgására, étvágyára. Én mindkét véleményt jól ismerve - hozzáadom a saját tapasztalataimat s egy középútat kívánok megjelölni, - melyen a kérdezõsködõ legjobban orientálódhatik és amelyen leghamarabb célhoz juthat. Meg kell jegyeznem, hogy ezen kérdés körül minden szó a folyóvizeket illeti. Álló vizeink apályai, dagályai, miket a csapadék alig észrevehetõleg eredményez, a hal járására, kapására úgyszólván hatás nélkül vannak.A folyóknak vannak mellékfolyói, a folyók sokszor egész országok határait szelik, tehát nagy terület éghajlati viszonyaival találkoznak. Innen van, hogy egy nagyobb folyó, pl, a Duna vagy a Tisza képe, a horgászszezonban is igen sok formát és színt mutat. Hol kövérebb, hol soványabb, hol szõkébb, hol vörösebb, hol barnább, hol tisztább, hol zavarosabb, aszerint, hogy melyik hozzátartozója szól bele erõsebben mindennapi életébe. A messzi tenger apályai, dagályai a mi vizeinkkel is nexusban vannak, viszont a mieink is érzékenyek az anya-tenger szeszélyeire. Szolidaritásás az egész vonalon. A hal áradáskor jár-kel, keres, meglátogatja a partokat is. Apadáskor fél, hogy víz nélkül marad, mindig beljebb és beljebb iparkodik. ha pedig a víz soká stagnál, a hal is hallgató, mintegy apathikus lesz. Áradáskor a víz sodra elég táplálékot szállít a halnak, sõt a pillanatnyi mederben lévõ giz-gazt, férget, vele együtt a réveteg halat is megforgatja, megmozgatja. Ilyenkor a hal rendszertelenül jár, inkább a part közelébe kerül, hol legkönnyebben detektálhatja magát és keres. Ezen idõ a partok közelében elhányt horgok legnagyobb sikere; a fenekes alig bírja gazdájának szállítani a sok türelem-gyümölcsöt, melyek aufsatzán, a még nagyobb mulatság és változatosság kedvéért, itt-ott egy-egy bakkancsta lp vagy abroncs is jut a trófeumok közé. Az áradás késõbbi napjain, ép ugy, mini a tiszavirág szüretén, a hal már jóllakott. Hozhatják elébe a legjobb falatot, nem kell neki, hosszabb-rövidebb ideig ebédutáni sziesztát tart. Ezen idõ alaít hiába kínálja a horgász. Nap-nap után kosarat kap s egy pár telhetetlen kóc (baráthal) leszámüásával üresen is megy haza. Mindjárt az áradás elsõ napjaiban fogjuk azokat a formájukból teljesen kijött telhetetleneket, melyek alig felismerhetõk, egy felfujt pumpához hasonlítanak, se fülük, se farkuk s a jóllakottság valódi szimbólumai. Mikor az áradást olyan mellékfolyó vize produkálja, melynek íze, színe, természete geologice a legtöbb hal naturájába ütközik, teljes a pangás, halász-nyelven: beteg a hal. Így pl. ha a Kõrös vize fölényeskedik, a tiszai hal beteg az okkersárgára festett, megzavart vízben. Hiába ilyenkor minden, a hal diétát tart, sõt böjtöl, horgainkat úgy vesszük ki a vízbõl, ahogy azokai elõbb gondosan, de figyelmen kívül hagyva, vagy nem ismerve ezen körülményt, elhelyeztük. Ha valaki a víz ezen jellegzetes színével nem volna tisztában, elég legyen neki, ha valamelyik horgára egy szúrós fejû, úgynevezett vágóhalacska kerül. E napon ne is folytassa a horgászatot. Mindehhez járul még az a körülmény is, hogy áradáskor a víz piszkos, zavaros. A hal a csalétket annál kevésbé veszi észre, mert a vízben himbálódzó batonyák ilyenkor giz-gazzal vésetnek körül, melyek a horgokat mintegy beburkolják, eltüntetik. Apadásnál a hal mindinkább befelé s a mélybe törekszik. Mint minden vízváltozás kezdetén, úgy az apadás elsõ napjaiban is a hal élénkebb járású lesz. Ilyenkor megint van zsákmány. Az apadás késõbbi stádiumában a hal félénkebb, tartózkodóbb, kapása felületes, elhamarkodott, ideges, ami gyakran elkedvetleníti a kezdõ halászt. Egyik kapást a másik uíán passzolja el, s azon sopánkodik, hogy micsoda pechje van! Nem. Hanem tudnia keltett volna, hogy ma olyan horgokat alkalmazzon, amelyek egy felületes odakapásra is fognak. Hosszabbszárú, kisebb, de nyitott fejû, egy nullás amerikai horgok ezek, melyek ezen esetben is eredményt fognak hozni. Az apadás után a sekélyebb víz mind jobban és jobban tisztul. Amikor már a vízben lévõ zsinegünkbõl mintegy 30-40 centimétert is láthatunk, az annak a jele, hogy horgászatunk ismét feltételes. Most már igazán veszít türelmébõl még az öreg horgász is. Reggeltõl estig és így tovább mást sem csinálhat, ha reményben, türelemben kitart, mint a csalétkek számtalanját pazarolja az élhetetlen, telhetetlen keszeg és társai számára, melyek mintegy haszontalan kitartottjai csak a halásznak, ügyesebbek a leghíresebb zsonglõrnél a horoglepucolását illetõleg. Az apadás mértékével arányban vigyük bejebb és bejebb horgainkat. A parton durbincson, sügéren, keszegen kívül nem igen lesz eredmény. Jól válogassuk össze a csalétket, mellyel próbálkozunk. A nehezen beszerezhetõ csík, vagy menyhal a legnagyobb harcsát hozza ilyenkor s a kis hal kitûnõ eszköze lesz a nagy süllõ vagy búcó megfogásának. Ezen idõre esik a horgászat egyik spe¬cialis faja, a „puttyogtatás” - mely feltétlenül csónakról történik. Nyugodt, szélcsendes idõben, sima, tiszta vízen egy fõzõ-fakanál formájú és nagyságú u. n. - puttyogtatóval a csónakból fenékre eresztett és magunk után vonszolt nagy horogra csaljuk az öreg harcsát, mely a víz putlyogására, melyet kb. percenkínt párosával hallatunk, azt gondolván, hogy a vízbe dobtunk valamit, a hang után rohan s a lóbogár, csík és efajta csalétek után mohón és eredménnyel kap. A csónak a legnagyobb csendben felülrõl lefelé, víznek eresztetik, - a folyó közepe táján halad, csupán az irányitás ad némi gondot az evezõsnek. A horgász a csónak farán leeresztett fenékzsinórt (egy szem horoggal) kezében tartja, a másikkal idõnkint puttyogást hallat, a kezében lévõ zsinórt pár centire emelgeti, míg a kapást meg nem érezvén, a zsákmányt közelébe húzza, hogy azután ártalmatlanná tegye. Puttyogatással csak nagy halat fogunk. Csónakban ültem mint evezõs, mikor pártnerem 20 kilós harcsát fogott. Tudok azonban 50-60 kilós eredményekrõl is. Tiszta, átlátszó víz mellett történõ horgászatnál nagy figyelemmel kell lennünk eszközeink külsejére. Teljesen vékony batonyák, vízszínû zsinegek, ezüstszínû horgok, természetesen alkalmazott friss csalétek, mindmegannyi feltételei a sikernek. Itt tartom helyénvalónak megjegyezni a hal érzékei körül nyert tapasztalatokat, hogy a siker érdekében ezen körülmények is feltéllenül figyelembe vétessenek. A hal mind az öt fõérzékével él, melyek közül legfejlettebb a látása és tapintása. Ez kétségtelen, elvitathatatlan. Tökéletes, nagy szemeivel élesen lát, uszonyaival tapogat. Izlésszerve melleit bizonyít, a csalétkek között megkülönböztetése, válogatása, stb. Hallása, szaglása is van, az elõbbi azonban csak alárendelt mércékben. Mit vigyünk magunkkal a horgászathoz.
Elsõsorban türelmet és reményt. Azután az idõhöz mért ruhát. Számoljunk a nap¬sugárral, de az esetleg tornyosuló felhõkkel is, hogy kitarthassunk. Egy sporthorgász fölszereléséhez, melyet mindig magával vigyen, tartozik: egy szatyor, vagy hátizsák a zsinegek, horgok, elemózsia stb. számára, a szák, a horogfenõkõ, mélységmérõ (hosszabb zsineg, a végén súllyal), csalétkes dobozok, a kaska (8-10 ágú kis vasmacska erõs zsinegen, kötélen), mely utóbbival beakadt horgainknak indulunk segítségére, tartalék-zsinór, horog és ólom, nyelek, botok, melyeket pl. a tutajos-fenekessel legtöbbnyire helyszínen szereznek csak be, lévén kissé alkalmatlan ezek külön hordozása. Akinek „sétabot-felszerelése" van, mely ma alig beszerezhetõ, az könynyebben ér a vízhez, de kevésbé az eredményhez, mert a tufajos horog eme fajfája tetszet õs és praktikus is volna, ha kitudná állni a véletlen erõ próbáit. Gyenge és egyoldalú. Minden horgász tegye szerszámaihoz a füzért, melyre a zsákmány kerül a partra kicövekelve, vagy a haltartó zacskót, mely sûrû szemekben font háló. A nagyobb (pár kilós) halat okvetlen fûzni kell. Legyen a horgász tárcájában a halász bérletjegy, hogy ennek otthon felejtése se nyugtalanítsa. Ha mindezen felsorolfak elõzetes, gondos átvizsgálása után rendben találja dolgait, majdnem biztosra mondható, hogy a szerencséjét is a tarsolyában viszi.
Batonya vagy patony: 30-40 cm, hosszún, vékonyabb horogtartó-zsineg.
Bokorra fûz: 3-4 drb. gilisztát bokrosra egy horogra.
Elakadás: a fenekes horgok hajóroncsokhoz, kövek közé szorulnak.
Elül: a hal fészkébe megy.
Elvet: a horgokat lerakja.
Féreg: minden élõ csalétek a kis hal kivételével.
Felférgelés: a horgok ellátása csal¬étekkel.
Fölszerelés: a horog elkészítése, a kész horgász-szerszámok.
Füzér: erõs zsineg a hal felfûzésére.
Gombóc: potyka kedvence, rozsliszt kukoricaliszttel jól kifõzve, petrezselyemmel.
Halászkötés: duplacsatos kötés a horgon.
Ívás: a peték lerakása,megtermékenyitése.
Jó hal: nagy hal 2 kilón felül.
Kapás: a nagy hal befalta a csalétket, a tutajt viszi.
Kishalász: minden szerszámmal hivatásból halász, hálójoga nincs.
Megszákolás: a horoggal fogott hal szákkal való kiemelése a vízbõl.
Pedzés: kis hal játéka a csalétekkel, a tutaj kisebb mozgása.
Picézõ: tutajossal parton horgászó.
Szák: nyeles merítõ háló.
Szem: egy darab horog.
Tanya: egy fenekes horog (150-200 drb.)Víz között: nem a fenéken; hanem a víz rétegeiben.
Víznek ereszt: a víz folyásának irányában.
Elõszó . . . . . . . . . . . . . . . 3Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . 5Halász-pihenõ . . . . . . . . . . . . 9A horgászat lélektanához . . . . . . . . 12A horog és használata . . . . . . . . . 15Csapó-horog (csapó) . . . . . . . . . . 33Tengeri, tavi és folyami horgászat . . . . . 35A csalétek és fölférgelés . . . . . . . 39A horgászai szezonja és kedvezõ napszakok …. 44 Milyen helyeken horgásszunk? . . . . . . 47A víz változásának befolyása a hal járására,A puttyogatás . . . . . . . . . . . 49Mit vigyünk magunkkal a horgászathoz . . . 55Halász-szótár . . . . . . . . . . . . . 57

Source: http://horgaszat.hu/sites/default/files/pdf/horgaszat-kezikonyve.pdf

Jubiläumsbuch 10 jahre herzchirurgie

Herz- und Gefässchirurgie Inselspital Bern Publikationen 2010 A) Originalarbeiten In-House Aymard T, Eckstein FS, Englberger L, Stalder M, Kadner A, Carrel TP. The Sorin Freedom SOLO stentless aortic valve: technique of implantation and operative results in 109 patients. J Thorac Cardiovasc Surg 2010; 139(3):775-7. Aymard T, Kadner A, Walpoth N, Göber V, Englberger L, Stalder M

Inf010avc.indd

Tauchen Sie das Gerät niemals in Wasser oder Klinik für Allgemein- und Viszeralchirurgie Vergewissern Sie sich, dass die Sonde fest mit dem Gerät verbunden ist und versuchen Sie nie-mals, die Sonde an eine Steckdose, eine Tele- Patienteninformation fonanschlussdose oder eine externe Stromver-sorgung anzuschließen! Patiententagebuch Wir möchten Sie bitten, auf dem bei

Copyright © 2009-2018 Drugs Today